A borotvapamacs

Felmerülhet a kérdés: minek borotvapamacs, ha vannak kezeink? A válasz pedig mindig: rengeteg okból. Amellett, hogy a borotvapamacs a minőségi hagyományos „nedves” borotválkozás (wet shaving) egyik alapvető és elengedhetetlen kelléke, jele annak is, hogy az ember bizony komolyan gondolja ezt a borotválkozás dolgot és egy igazán megfelelő habrétegre, vagyis a magas szintű borotválkozás élményére vágyik. A borotvapamacsnak számos előnye van; levegőt enged a borotvakrémbe vagy habba, amitől az kellő textúrájú lesz; puhítja és felemeli a szőrszálakat, amiket aztán könnyebb leborotválni, ugyanakkor fel is melegíti az arcot, ami megnyitja a pórusokat, ezáltal tisztítva a bőrt és eltűntetve az elhalt hámsejteket. Valljuk meg, a kezeink erre nem feltétlenül képesek, és elképzelhető, hogy a borotvapamacs régimódi, de vannak dolgok, amiknek értéke sosem kopik meg.

A mai modern borotvapamacs őse az 1750-es években jelent meg Franciaországban (bár, hasonló eszközt fedeztek fel egy 1600-as években készült festményen is, így tehát nem tudjuk, egészen pontosan mikor jelent meg a legelső borotvapamacs). A franciák blaireau-nak vagyis borznak hívják a pamacsot, ami utalhat az ahhoz használt borzszőrre. A borotvapamacsok minősége elég változatos: készülhet egyszerű, olcsóbb anyagokból, de egészen exkluzív, egzotikus összetevők használatával is, mint a borz nyakáról vett válogatott szőrszálak. Régen gyakori volt, hogy a pamacstartókat elefántcsontból, aranyból, ezüstből, teknőspáncélból, kristályból vagy porcelánból gyártották. Ma már ezek szerényebb változatai, mint a fa vagy műanyag is elérhetők.

Mikor az 1800-as években megjelentek az összecsukható borotvakések, ami lehetővé tette az otthoni borotválkozást a szalonba járás helyett, a borotvapamacs státuszszimbólummá vált. Egy drága, luxus kategóriás pamacs a befolyás és hatalom megerősítését szolgálta. Ma a „nedves” borotválkozás növekvő népszerűsége hozza magával az igényt a magas minőségű, személyre szabott borotválkozási pamacsokra.